barbadosz - G-Portál

Köszönöm,hogy benéztél!

Van úgy, hogy találkozunk valakivel,
talán sohase láttuk addig,
de alighogy rápillantunk,
érdekel, még mielőtt egy
szót is váltottunk volna."

Remélem ti is így lesztek
és még sokszor benéztek.

Segítsetek

,Katt a párnára.

Bővülni fog ,nézz be többszőr.

Menű

Új csodák

Főoldal

Gyerekeknek

http://barbie.everythinggirl.com/

http://www.egyszervolt.hu/ret/

http://www.minimax.hu/index.php

http://www.startlapjatekok.hu

http://teveclub.hu/

http://www.levendulaneni.

DÍJAIM

KÖSZÖNÖM Anna

A
LEGJOBB WEBOLDALAKNAK
JÁRÓ DÍJAT!

2

Napjaink hatalmas weboldal-kavalkádjában
érdemes odafigyelni a legjobbakra.
A világ legnagyobb közösségi oldalainak,
a világháló legjobbjainak járó elismerés
díjazottjait internetes tömegkultúrája, legnagyobb
elismerést kapjanak,felfigyelve így egymásra.
A szabályok értelmében:
kiteszem a logót az oldalamon jól látható helyre,
belinkelem azt a személyt, akitől kaptam,
megnevezek 5 (blogot v.) weboldalt , belinkelem azokat,
üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek..
Az én általam javasolt oldalak

//honeyjen-oldala.gportal.hu/

//pro.domo.gportal.hu/

//mamka.gportal.hu/

Lady Luna

Mamka

A Kreatív Blogger díjjal
Anna ajándékozott meg.
Nagyon szépen köszönöm neki!
A szabályok értelmében:
kiteszem a lógót
oldalamon, jól látható helyre,
belinkelem azt a személyt, akitöl kaptam,
megnevezek 5 weboldalt,
belinkelem öket,és üzenetet hagyok
a kiválasztott személyeknek .

Kiválasztottaim:

Lady Lunától kaptam

megtisztelt a barátságával.

Barátság díj.2008
Ajándékozd meg azt a személyt,
aki úgy érzed a Barátod,

és megérdemli ezt a díjat.
Linkeld be azt a

személyt akitől kaptad,
És azt akit a Barátságoddal

megtisztelsz!
Én úgy érzem,
az én Leg-Kedvesebb Barátaim!

Jenikém,a Druszám,Mamka,

Annától

Köszönöm.

X X

"Mindennap

megszünik valami,
amiért az ember

szomorkodik,
s mindíg

születik valami,
amiért érdemes

élni
és küzdeni".
(Herakleitos)

Olyan jó néha angyalt lesni
S angyalt lesve

a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,

mesék tavában megfürödni
S mesék tavában mélyen,

mélyen ezt

a világot elfeledni.

Wass Albert

"...Tudod, kisfiam,

a világon nagyon sok a csalán,

a tövis, a gyom.

Mert az emberek

sokkal több rosszat cselekszenek,

mint jót.

És a csalán, a tövis meg a gyom

a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod,

hogy pillangó is van azért.

A sok kicsi pillangó a sok

kis jóság hírét hordozza magával.

És vannak aztán szép,

nagy, tarka szárnyú pillangók:

ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek.

Minél szebb és nagyobb jót teszel,

annál szebb, nagyobb és színesebb

pillangó száll föl a nyomában.
Igyekezz, kisfiam, hogy amerre jársz,

sok pillangó legyen. Ne lépj reá a csigára,

hanem tedd félre az útból,

hogy más se léphessen reá.

És ebből újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van,

segítesz rajta, ugye?

Nem baj,

ha az emberektől nem kapsz érte hálát.

Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül."

Egyedül

Egyedül, magányosan lépkedek az éjben.
A távol csak derengés az ezüst holdfényben.
Egy sápadt fényű lámpa alatt hirtelen megállok,
Talán itt érnek véget a hazug ábrándok.
Nem úgy égnek a fények, mint rég volt.
Sötét szemeivel bámul rám az égbolt,
A legtisztább szó is csak gonosz fájdalom,
Bukott angyalok szavait hallgatom.
Szemeim tükröt tartanak az éjnek,
Még mindig ébren vagyok, mikor a fagyos hajnal ébred.

Nagyon szép estét kívánok és gyönyörű álmokat, Szeretetpuszillak: LadyMoon

A vén Hold lassan ébred.
Csillagfényben mosdatja az arcát,
Földre küldi legszebb tündérlányát.
Az Álomtündért, ki csillagfénybõl szõtt ruhában jár,
Selymes fényû haja közt virágillat bujkál.
Vállán gyémántfényû selyemkendõ ragyog,
Mint víztükrön a hunyorgó csillagok.
Ajkán szelíd mosollyal, lágy dallamot dúdol,
Szemeidre selymes puha álomport szór.
Finom ujjaival megérinti arcod,
Szemével üzeni: Legyen szép az álmod.

Rejtõzködés

Rejts magad a napsugárba
és fény leszel
rejtõzz el a föld porába
és bársony leszel
bújj virág szirmába
pillangó álmába
és boldog leszel

Újra dúdol a szerelem…

Odakint bár január van,
Hétágra süt a nap.
Elmerengve nézem a kinti ragyogást
És a lelkem - szárnyra kap.
Ábrándos szemem a múltba visszanéz.
Újra látom a fiatal énemet.
Visszaemlékezem régi illatokra,
És arra milyennek gondoltam – akkor - az életet.
Úgy képzeltem, hogy tavasz az Élet,
És nyarat dúdolt az énekem.
Szelíd ábrándok ringatták a szívem,
Így talált rám az első szerelem.
Mikor először találkoztunk
Szirmot bontott az ablakon a jégvirág,
Majd a nyár perzselte forróvá a testünk,
És hajunkba kócolta a hársfa illatát.
Kézen fogva futkároztunk
Vadvirágos, tarka réteken,
S vágyakat gyújtott testünkben
Az első, suta szerelem.
Sütkérezem a bágyadt januári fényben,
De melege nem járja át testemet.
Az a régi ősz elvitte a nyár melegét,
És elhervasztotta bennem a szerelmet.
A tél - rám csókolta fagyát,
És dermedtté tette szívemet,
Megölte a boldogság kék madarát,
És szürkévé tette a fényeket.
És mégis, ha egy-egy emlék,
Mint eltévedt pillangó – átrepdes szívemen,
Könnyeim fátylán át újra látlak Téged,
És szívemben újra dúdol a szerelem…

Elsodort mellőlem az Élet.
Kézen fogott és elvitt messzi tájra
Közénk állt a távolság,
És a felejtés homálya.
Könnyeim hullottak fűre és virágra,
Hajnalban azt hitték harmat hullt a tájra.
Mintha lehulltak volna az égbolt csillagai,
Úgy tudtak ragyogni a hajnal cseppjei.
Én gyűjtenék e fényből, és átnyújtanám Neked,
Talán felmelegítené fagyos szívedet…

Tudod Kedvesem, néha szeretnék tündér lenni.
Magasba repülni puha lepkeszárnyakon.
Kezemben ott lenne kedvenc varázsbotom,
S én segíteni tudnék a rászorultakon.
Ki szomorú, arra mosolyt varázsolnék,
Az éhezőnek adhatnék kenyeret.
A háborút békére változtatnám,
És gyógyítanám a szenvedő beteget.
Aki vak, annak a Fényt hoznám,
A némának a szavak erejét.
A béna újra mozoghatna,
A süket hallhatná a szférák zenéjét.
De sajnos nem vagyok Tündér,
Így hát varázsolni sem tudok.
Csak szerelmem ereje az,
Amivel rád hathatok.
Csak szeretni tudok,
De azt szívből, igazán,
S ez elég lesz ahhoz, hogy kettőnket repítsen
S mi találkozzunk a Hold túlsó oldalán…

Itt ülök, ahol annyiszor babonázott meg minket az éjszaka balzsama.
Ahol annyiszor egymásra talált két árva lélek magánya…
Itt, ahol már csak ábrándjaim mezején találkozom veled,
Ahol az éjszaka csendjébe suttogom a neved.
Itt, ahol utoljára csókoltad vágyadat a számra,
Ahol véget ért egy Tündér édes boldogsága…
Most csak nézem a szelíden fodrozódó vizet,
Visszatartom az érted hulló fájó könnyeket,
Mert nekem a búcsúszóval nem ért véget a szerelem,
Míg élek szerelmed pecsétjét hordozom a szívemen…

Volna csak enyém az ég palástja,
Holdsugárral hímzett ezüstszínű fény.
Az ég kék, sötét és szürke köntöse,
Melyben az éj jár, s a hajnal, és a fény.
Azt teríteném lábaid elé,
De minden kincsem csak az álmaim;
Azokat terítem hát lábaid elé;
Lépj rá lágyan: mert amin jársz,
A érted születő álmaim.

Ákos : Csillagok alatt

Csillagok alatt alszik a föld,
Lehet, hogy egyedül én vagyok ébren.
Suhognak körben a zajmadarak,
Társtalanul fekszem az éjben.

Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a Tiéd, akárkié,
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé!

Csillagok alatt jár-kel a test,
Az enyém, a tiéd, vagy a másé.
A test csak izgága, gyönge hírnök,
Az életé vagy az elmúlásé?

Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Amelyet a távolban dúdolnak a vének?

Csillagok alatt alszik a test,
Éget a föld, olyan hideg,
Akár a szegecselt acélfalak,
Fogva tartják az álmaimat.

Vigyázz a szóra, amelyet küldök:
Én mindig szeretni foglak,
Maradj meg titkos jelszavamnak,
Maradj meg védő csillagzatomnak!

Mondd csak, mi ez az álom, barátom?
Mondd csak, mi ez az ének, mi ez a dal,
Amelyet a távolban dúdolnak a vének?

Bárcsak hívnának maguk közé,
Hogy tudnám, hová tartozom!
Társtalanul fekszem az éjben,
Felhő takarja csillagzatom...

El akarlak varázsolni,

Hogy megigézzen a szerelem,
Hogy amikor hozzád érek,
Perzseljen a tenyerem.

Szeretném elfeledtetni veled,
Sok magányba fojtott év bánatát,
És mosolyra változtatni ,

Az átvirrasztott éjszakák sóhaját.

Azt akarom, hogy többé sose légy magányos,
Megkérek hát egy csillagot,
Gyémánt fényével ragyogjon be Téged,
Akkor, ha én tőled távol vagyok…

Egyedül az éjszakában...

Leszáll az éj. A hold már, fényesen ragyog.
Körülötte elszórtan, hunyorgó csillagok.
Megpihen a természet, szendereg a táj.
Lágyan ringatódzik a tavon a holdsugár.

A tóparton ülök, ahol a föld még őrzi a nap melegét.
A távolba merengve, hallgatom az éjszaka zenéjét.
Lábamnál apró neszezéssel a hullám partot ér,
Nesztelen repüléssel köröz egy éhes denevér.

Ezernyi hangján szólít meg az éj.
Lágy suttogással köszönt néhány falevél.
A közelben hangosan béka kuruttyol,
Fű közül egy tücsök zenével válaszol.

A tó a holdfénytől ezüst ruhát kapott,
Vidáman táncolnak tükrén a hullámok.
A partról szomorúfűz halvány sziluettje,
Borul bánatosan az ezüst víztükörre.

Néhol csobban a víz, a sás halkan susog,
Mégis úgy tűnik, nincsenek is zajok.
Olyan nyugodt, békés, idilli ez a táj.
A lelkem ennyi szépségtől szinte fáj.

Szomorú arcomat az ég felé emelem,
A holdat keresi fáradt tekintetem.
Hányszor sírtunk át együtt az éjszakát?
Hányszor zokogtam el a lelkem bánatát?

Most is holdfényben füröszti meg arcom,
Megpróbálja lemosni, a szomorúságom.
A csillagok is huncutul rám kacsintanak,
De nyomát sem látják arcomon mosolynak.

Felkelek, és lassan aludni indulok,
A sötétség feketén köröttem’ imbolyog.
Kézen fog a magány, ő kísér utamon,
Az egyedüllét terhét cipelem vállamon…

Most, hogy vége lett,
Emlékpihékre hajtom szomorú fejemet,
Könnyeimet nyeldesve suttogom nevedet.

Most, hogy vége lett,
Elszürkült az eddig színes világ,
A nevedet ismételem, mint monoton imát.

Most, hogy vége lett,
Nem tudhatom lépted merre halad,
Soha többé nem hallhatom vágytól rekedt szavad.

Most, hogy vége lett,
Emlékedbe burkolódzva hunyom le a szemem,
Néma sikollyal ajkamon, zokog a szerelem.

Most, hogy vége lett,
Sírni kezd az ég és hull a hópehely,
Betakarja szerelmünk e fehér gyászlepel...

Egy szép napon az Úr hivatta Angyalát:
- Repülj le a földre, ott sokan várnak Rád.
Nézd meg mire vágynak, mi nekik a kincs.
Remélem nem olyan, mi a mennyekben sincs.
Olyan sokan imádkoznak, hogy tegyek csodát,
Menj és derítsd ki ennek az okát.
Tudd meg mi kell nekik, mi az, mire vágynak,
Hogy boldogságot adhassunk az egész világnak.

Az angyal elrepült. Három nap odavolt.
Várták az angyalok, a csillagok, meg a hold.

Harmadnap visszatért, fáradt volt, elgyötört.
És olyan szomorú, mint kinek szíve tört.
Az Úrhoz sietett, a szeme csupa könny:
- Az emberek elvesztek, mind csupa közöny.
Hajtanak egész nap, gyűjtik a javakat,
De nem mondanak egymásnak szerető szavakat.
A szeretet, ami itt fenn a legnagyobb kincs,
Ott lenn az emberek szívében nincs.

Az Úr is szomorú lett, hisz ő már rég tudta,
A szeretet a boldogság egyetlen egy kulcsa.
Megbízta hát az ég összes angyalát,

Hozzanak szeretetet és boldog lesz a világ.
Azóta itt vannak köztünk az angyalok.
Vigyázzák lépteink, szemükben Fény ragyog.
Ha Te is egy kis melegséget érzel a szívedben,
Tudd, hogy egy angyal van ott a közeledben.

Ő lopta a szívedbe a napsugár melegét,
Lábad elé szórja a csillagok fényét…

Részem lettél, ahogyan
Az éjszakának a Hold.
Egy különös érzés,
Ami belém hatolt.

Egy gyönyörű álom,
Mi körülöttem lebeg.
Vele alszom el
És vele ébredek.

Mint erek a testet
Hálóz be a tudat,
Hogy Múzsámmá lettél,
Hogy megtaláltalak.

Mosoly lettél arcomon,
Szívemben dobbanás,
A jövőm útján
Felsejlő látomás.

Egy égi jel, s talán
Majd mellettem leszel,
Mire kékre festi
Az égboltot a reggel.

Mert Tőled újra
Színt kapott a világ,
Újra meghallom
A lelkek dallamát.

Letépted rólam
A magány fátyolát.
Megölted bennem
A fájdalom démonát.

Egy kósza csillag kóborolt
Fenn a sötét égen,
Fénye nem csillogott
Úgy, mint egykor régen.

Most ez a csillag-
Tőled- új fényt kapott.
Hunyt szemed sötétjében
Csakis Neked ragyog.

Nem akar más lenni
Csak amennyi lehet,
S halvány fényével
Kísérni életed.

Már tizenkét éve, hogy fogom a kezedet,
Akkor ejtetted foglyul a szívemet.
Azóta Te vagy az életemnek párja,
Az élet útját a lelkem hű társa.
Nem tudom, kinek kellene hálásnak lennem,
Amiért Te lehettél az örök szerelmem.
Igaz valódban, csak az én szemem lát,
A szerelem csodás szivárvány fátylán át.
Mert szeretem a lelked minden rezdülését,
A mosolyodat, s a hangod csengését.
Szeretem a szemed tiszta csillogását,
S a szívemen érezni szíved dobbanását.
Áldalak hát álmos, hűvös hajnalokon,
Mikor esőcseppje kopog az ablakon.
Áldalak egy fülledt nyár végi délután,
Mikor arcon csókol egy pajkos napsugár.
Áldalak ősszel a rozsdás fák alatt,
Hol lépteid felkavarják a rőtszínű avart.
Áldalak Téged hideg, zord időben,
Mikor kezed fázósan didereg zsebedben.
Áldalak a bohó tavaszi zsongásban,
Mikor a szerelem bimbóját kibontja.
És áldalak az évnek mindegyik szakában,
A nappalokban, és az éjszakákban,
Hisz oly mélyen ívódtál bele szívembe,
Hogy szempillám a Te álmod zárja le.
Összetartozunk, akár a hold meg a csillagok.
Együtt lehetünk mi már csak boldogok…

Egy szerelem születése

Halk neszezéssel,
Mint lehulló levelek utolsó sóhaja,
Születik meg bennem a szerelem.
Apró érként csörgedezik lelkem patakjában,
Hogy kiteljesedve hömpölygő ár legyen,
Mely átszakítja testem gátjait,
S ledöntve gátlást és szemérmet
Repíti vágyaim.
Ahogy a sólyom szárnyal át
A napsugaras égen,
Úgy tör utat magának e növekvő érzelem.
Kitörve szelíd folyóvá csillapul,
Mely lábaidhoz érve csendesen elcsitul.
Átölel, ringat, szelíden simogat,
Ahogy a szél öleli a part menti fákat.
Ilyen halkan dúdol bennem a szerelem.
Mint dalos kismadár elszáll, s visszareppen,
Kergetjük egymást, felhőként táncolunk,
Majd egy öleléssel egymásba olvadunk…

Álmatlanul...

Álmatlanul hánykolódom.
Felszikráznak bennem a tegnapok,
Ahogy odakinn a fények,
Úgy én is magamba fordulok.
Könnyű lebegés ringat,
Testem repülni vágyna álomszárnyakon,
De csak a magány marcangol,
Nélküled fázom.
Emléked puhaságába takaródzom.
Pedig szárnyalni szeretnék.
Közel repülni álmatag csillagokhoz,
De nélküled semmi vagyok.
Zuhanni kezdek, mint egy lehulló fenyőtoboz.
Szívembe dobbannak rég elhangzott szavak,
Esőként hull rám az emlékezés.
Csended körülölel, fojtogatni kezd,
Szívemben elhal minden neszezés.
Sodródom, míg végre az álom magához ölel,
S én a neved a csillagok közé suttogva alszom el.
Álmokba zárt illúziók repítenek,
A Semmit markolva keresem kezed.
Egy életet álmodok magamnak,
Melyben veled vagyok,
De reggel nélküled ébredve haldoklom.
Harmatok tükrében keresem az arcod,
Ám az csak a könnyeimben rezeg.
Túl kell élnem a nappalt nélküled,
Hogy este a csillagok lüktessék fényedet...

Jó éjt és gyönyörű álmokat kívánok. Szeretetpuszillak: LadyMoon

Dal
az életről

Néha nehéz,
néha könnyebb,
néha mosoly,
néha könnyek,
néha megbocsátás,
néha ítélet,
néha csüggedés,
néha remények.
Az Élet az,
mely nyomomba' jár
ha megállok,
ő is megáll

s vár,
hogy induljak már,
mert nincs idő
ott van mögöttem
a következő,
kit lökdösni,
rúgni kell

és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz!
Végezd életed hamar!"