|
Mikor szomorú voltál, s könnyeid peregtek, e cseppeket egy angyal tenyerében fogta föl. S mikor megújulásra vágytál, az égből könnyű záporként hintette alá. Mikor boldog voltál, e cseppek a tó színén gyülekeztek, s mosolygó arcodat tükrözték vissza. Mikor szomjas voltál, e cseppek a patakban csörgedeztek, hogy szomjad oltsák. S ha utad során elnehezült a tested, e cseppek enyhítették terheid, s mosták tisztára kezeidet."
Forró dobogását
Halod-e szívemnek?
Minden dobbanása
Azt mondja: szeretlek.
Szeretlek szívemnek
Tiszta szent lángjával
Igaz szeretettel,
Gyermeki hálával.
Drága anyák napján
Ím, elébed állok…
A legjobb anyának
Minden jót kívánok.
Reggeltől napestig
Fáradozol értünk,
Erős két karoddal
Óvod a mi éltünk.
Áldja meg az Isten
Ki minket így szeret!
Áldja meg az Isten
Minden lépésedet!
A boldogság csak egy álom, ami nem tart örökké,
Felébredni lehet, de az nem válik örömmé.
Fáj, hogy az enyém egy percig sem tartott,
Életem egyetlen reményét a sors kezében tartom.
angyalok sikolya
vajon hallatszik a Mennyben
az angyalok sikolya?
mert itt a Földön erősebb
az ártatlanok bánata
tört angyal szárnyakon
megbotlanak a fények
elfojtott könnyekbe
belefullad a lélek
üveg keménnyé merevedik
a magányos éjjel
a bénult csend nem oszlik szét
a hajnali fénnyel
fátyolként ölel és taszít a vágy
magadra borítod sorsodat
eltűnni szeretnél békés csendben
és féltve őrzöd áruló csókodat
Megérteni egymást örömben, szenvedésben,
segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,
nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot,
gazdagnak lenni és szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék
és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,
s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy...KÖSZÖNÖM."
Villámfény hasítja ketté az eget,
a reccsenéstől a Föld megremeg.
Üvölt az orkán, a tengerbe kap,
bőszülten verve vad hullámokat…
Kis csónakom bejárta a tengert.
A végtelen idő várakozva eltelt.
Nincs otthonom e kietlen tájon,
csak lélekvesztőm a hű barátom.
Én vagyok a fény, mely az árnyékot okozza,
a világosság, mely az éji sötétséget vonzza,
a virradat, amely a végső felébredést hozza,
és a szürkület, mely a színeket egybemossa.
…
Szerelmes bókjaimtól a szűz hajnal elpirul,
búcsúzáskor csókjaimtól az alkonyat felvidul,
ha sír a felhő, ölelő szivárvánnyá változom,
éjjel, ha vágysz, a hold fénye küldi vigaszom.
Radnóti Miklós: Április
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorrú kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
Petőfi Sándor: Ki a szabadba!
Ki a szabadba, látni a tavaszt.
Meglátni a természet színpadát!
Az operákban ki gyönyörködik?
Majd hallhat ott kinn kedves operát.
A természetnek pompás színpadán
A primadonna a kis fülemile;
Ki volna, énekesnők! köztetek
Merész: versenyre kelni ő vele?
Megannyi páholy mindenik bokor,
a melyben ülnek ifjú ibolyák.
Miként figyelmes hölgyek...hallgatván
A primadonna csattogó dalát.
És minden hallgat, és minden figyel,
És minden a legforróbb érzelem...
A kősziklák e vén kritikusok,
Maradnak csak kopáran, hidegen.
"Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
te vagy magad ki e jelet vonja
s vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam,
mint bölcsről, badarról:
rajtam látsz törvényt saját magadról.
Okosnak nézel? hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
mint tükröd, vagyok leghűbb barátod."
I
Ha lesz dicsőség, mely fejemre fonja
A martíromság büszke pálmaágát,
Ha ünnepelnek s megszeret az élet,
Míg a nem ismert mámor üdve jár át:
Fölvillanó szemekkel én csupán csak
Téged kereslek, szenvedő madonna,
Bús özvegységnek áldott hordozója,
Anyám, fölnézek a te homlokodra,
Hol a dicsőség koszorúja helyett
Nehéz robotnak ráncait találom,
És fölteszem rá büszke áhítattal
Ujjongó dallal minden szál virágom!
S ha káprázattá foszlik a dicsőség,
S örök robottá, ami alkotás még,
Ha mindhiába tenger küzködésem,
Ha én is, én is szürke árnyra válnék,
Bár fájna, hogy az álmaim kivesztek,
Hogy nincs, ki rózsát bús utamra hintne,
Megvígasztalna, hogy érted rajongtam,
És érted lettem olyan árva, mint te!
II
A lelke: lelkem. Mélázó, borongó -
És benne sok dal él, titokba zsongó,
El nem dalolja, rejtegeti mélyen,
De én szeméből valahogy kinézem.
A lelke: bánat! Annyi minden érte.
Nehéz özvegység rászakadt fejére,
S míg én betegen, búsan tovább éltem,
Ő imádkozott és szenvedett értem!
A lelke lelkem! Ő mind nékem adta
Mi benne szín, fény. Én áldom miatta
És el nem sírt könnyűit dalba sírom
És el nem mondott bánatát megírom!
Jó anyámnak
Jó anyámnak két kezére
Csókjaimat hintem én,
Ezzel a két dolgos kézzel,
Áldd az Isten amíg él,
Jó anyámnak két kezét,
Álld meg Isten jó szívét,
Két kezét, jó szívét,
Áldd meg Isten amíg él,
Amíg él.
Ez a két kéz estenként
Hogyha gond, bú, baj elér,
Elsimítja homlokodról
A búbánat fellegét.
Jó anyámnak két kezét,
Áldd meg Isten jó szívét.
Két kezét, jó szívét,
Álld meg Isten amíg él,
Amíg él.
Az anya
Hiába gyönge, fáradt asszony, vézna,
Belőle nőtt testünk acélos izma.
Hiába félénk, reszkető a lelke,
A pompás lángot belénk Ő lehelte.
Ő is volt láng, kerengő víg madárka,
Ábrándmezőket dallal Ő is járta.
S talán csöndes estén szívedbe dobban,
Hogy arany faja lángolt víg dalokban.
Hiába félénk, reszkető már lelke,
Költőbe, szentbe, hősbe, új emberbe,
A pompás, gazdag lelket Ő lehelte.
Juhász Gyula: Húsvétra
Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szívemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmúláson.
Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!
Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!
.........................
Bíró András: Ez a húsvét
Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.
Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.
A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.
Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
|
„Ha a bánat könnycseppje ért hozzád
Ne félj ám, csak nézz az égre fel
Ott láss Kedves szivárványcsodát
S szívj magadba egy mély lélegzetet!
Virágléptű táncod nyomában
Kivirít a rét, hív a madárdal...”
|
Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert
Tudom, az új tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett,
Tudom, mely fán mily gyanta serked,
Tudom, hogy minden egy dolog.
Tudom, a munkát a lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”
„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé
kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság
öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás,
amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy
egy embertársad hisz és bízik benned!”
Napról napra élünk, mint a legyek,
nem számítunk csodára, mert csodák
sincsenek manapság. És mire végül olyan
anyagi helyzetbe kerülünk, hogy többé
nincsenek mindennapi gondjaink, már késő,
minden elromlott körülöttünk, a házasság,
a levegő, az ország, a világ, vének vagyunk,
kopaszok, aztán impotensek, betegek, halottak."
Napfelkelte
Amikor felkel a Nap
És kinyitja álmos, nagy szemét,
Elégedetten ásít, forgolódik,
Mert újra itt a reggel, elmúlt a sötét.
Az Éj morogva elvonult,
Neki mára már bealkonyult.
De még egyszer visszaszól zsémbesen:
A nap alatt nekem miért nincs helyem?!
Van egy gyöngyszem a kék tenger alján.
Kagylóba zárva, mélység morajában.
Lemegy a gyöngyhalász, felhozza a fényre.
Az kinyílik és tündöklik. Legyek én a halász,
és te a gyöngyöm. Most és ma,
holnap és holnapután. Legyünk egymásnak kincsek,
és így bukjunk le a tenger alá. Most és ma,
holnap és holnapután.
Mi ketten, te és én, így hozzunk fél megannyi újabb kincset,
mitől az életünk szép lesz!
Légy karjuk reggelenként azoknak,
akik téged hívnak és várnak,
akik segítõ kezedre vágynak,
s nehezen hagyják el az ágyat.
Gyenge kezüket megragadva
öleld szívedre, merítsd magadba!
S ha erõdbõl új erõre kapnak,
bízva indulnak neki a napnak.
Aki képes bölcsen dönteni, mindent egynek lát:
a szeretet igazsága magába olvasztja a türelem,
a figyelem, az odaadás az együttérzés,
a magasba vágyódás,
a felemelkedés képességét és a felemelés erényét.
Tatiosz
Kelj bársonylombú, halk lehelletű,
borús tavasz a völgyön és hegyen,
hogy majd ha eljön az idő, legyen
a sebre fű.
Tavaszi erdő, jó szorosra fond
sűrű, sötét lombod hálózatát,
hogy majd ha éjjel elbúvunk alád,
födjön a lomb.
Kegyes Természet, szánd meg a magyart,
adj néki ágyat, sátoros vadont,
nőjön a sebre ír, a búra lomb,
s a sírra hant...
ATöbbször mondám: az élet fő célja - tett;
s tenni magában vagy másokkal együtt senkinek sem lehetetlen.
Tehát tégy! S tégy minden jót, ami tőled telik,
s mindenütt, hol alkalom nyílik;
s hogy minél nagyobb sikerrel tehess,
lelkedet eszközökkel gazdagítani szüntelen igyekezzél
........Kölcsey Ferenc
„Csak az tud élni, ki mindig nevet,
Kiből kicsordul minden szeretet
Kinek lelke élettől vidám,
Ki himnuszt zeng az ég hajnalán
Ki minden könnyből virágot szakaszt,
Minden sziklából szivárványt fakaszt.
Az élet útján győztesen robog,
Csak az tud élni: KI MINDIG MOSOLYOG!”
 
„Ha a bánat könnycseppje ért hozzád
Ne félj ám, csak nézz az égre fel
Ott láss Kedves szivárványcsodát
S szívj magadba egy mély lélegzetet!
Virágléptű táncod nyomában
Kivirít a rét, hív a madárdal...”
"Barátság a csillag az égen,
Mely az ég dísze!
Vigyázni kell rá , hogy
Megmaradjon fénye!"
"... nincsen szebb kora az emberiségnek
mint az első ifjúság évei. Azon láncok,
melyek akkor köttetnek, nem szakadnak
el örökké, mert nem a világban kerestünk
még akkor barátokat, hanem a barátjainkban
leltük fel az egész világot."
Enyedi György: Mi lesz ebédre?
Vajon mi lesz ebédre? -
tűnődik az egérke.
Ugyan, milyen jó falat
lapul a fedő alatt?
Uccu! Lábujjhegyre áll,
a fazékra kandikál,
s képen törli úgy a gőz,
hogy prüszkölni alig győz.
Nohát - dünnyög szegényke -
ilyet főzni ebédre! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
